A nemzetközi biatlonélet egyik kiemelt helyszínén, a dél-tiroli Antholzban (Anterselva) megkezdődött a Nemzetközi Biatlon Szövetség (IBU) hivatalos nyári utánpótlás-fejlesztési tábora. A program célja a résztvevő nemzetek fiatal tehetségeinek szakmai támogatása, a technikai alapok fejlesztése és a sportágon belüli nemzetközi kapcsolatok erősítése.

Az eseményen a magyar biatlonsport is képviselteti magát. A hazai fiatal tehetségek közül négy versenyző – Fekete Boldizsár, Mausz Márton, Nagy Vilmos és Mikola Márk – vesz részt a szakmai programban, akiknek szakmai felügyeletét és koordinációját Hegedűs Kitti biztosítja a helyszínen.

Pónya Sára az IBU felkérésére az IBU Akadémia hallgatójaként a program során edzői feladatokat lát el a nemzetközi képzés gyakorlati megvalósításában és közreműködik a szakmai stáb munkájában.

A magyar küldöttség részvétele jelentős lehetőség a hazai utánpótlás fejlődése szempontjából, hiszen a versenyzők és a szakemberek egyaránt a legmagasabb szintű nemzetközi környezetben szerezhetnek tapasztalatot a felkészülési időszakban.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.