A Magyar Sí Szövetség közvetlenül karácsony előtt, vagyis december 22-én és 23-án rendezte nemzetközi FIS versenyét. A helyszín Glungezer és Kühtai volt Ausztriában. Vági Zoltán szövetségi kapitány számolt be a két nap történéseiről.
A magyar rendezésű FIS verseny első száma az óriás-műlesiklás Glungezeren került megrendezésre, a szlalom számot az időjárási körülmények miatt Kühtai-on zajlott. A verseny színvonalát emelte, hogy európa-kupás versenyzők is elindultak. A technikai delegált Dusan Gorisek Szlovéniából érkezett. 21-én a Pistechef-fel átnézte a Glungezer-i pályát és mindent rendben talált (védőhálók stb.). Aznap este került sor az online a technikai értekezletre, a programot már előzőleg megkapták a csapatok.
A GS verseny zökkenőmentesen lement, az 1. futamok után áttűzés következett, majd 2. futamot bonyolítottuk le. A női és férfi mezőny között csak pálya korrigálás történt. A verseny felelőse Michael Graupp (AUT) volt. A magyar versenyzők közül Tóth Zita (16.), Pászka Mikolt (36.), Kővári Kira (44.), Molnár Zara (45.), Úry Bálint (9.), Verőcei Ákos (53.) és Vass Dániel (58.) teljesítették a pályát.
Az eredményhirdetés után közvetlenül jött a másnapi verseny technikai értekezlete személyes résztvevőkkel és online is.
Az előző napok esőzései miatt az SL versenyre fel kellett mennünk Kühtai-ra, ahol a körülmények ideálisnak bizonyultak. A verseny felelőse Thoni Trenkwalder (AUT) volt. Külön pálya várta a női és férfi mezőnyt, ezeket már előző nap délután kitűzték. Először a férfi mezőny rajtolt, majd a hölgyek. A verseny a pálya áttűzése után folytatódott a 2. futammal. A verseny után közvetlenül lezajlott az eredményhirdetés a cél arénában. A magyar sízők közül Pászka Mikolt (21.), Szabó Zénó (42.) és Vass Dániel (43.) teljesítették a pályát.
Mind a négy versenyt a TD hivatalosan lezárta.
Külön köszönet a külsős segítségeknek, Demeter Antalnak, Tóth Emesének és Pászka Jenőnek!










