Szenzációs teljesítmény! A magyar síző 60-as rajtszámmal csúszott be a 25. helyre a világ legjobbjai közé műlesiklásban!

 A 25. helyen végzett Tóth Zita műlesiklásban a női alpesi sízők világkupa-sorozatának a finnországi Leviben rendezett állomásán. A második téli olimpiájára készülő versenyző technikai számban a magyar alpesi sísport történetének első világkupa-pontjait szerezte meg.

A tavaszi kézsérülése ellenére Tóth Zita nagyon hatékony edzésmunkát végzett, és jó formában várta idei első versenyét. A Leviben rendezett szombati világkupán műlesiklásban 60-as rajtszámmal állt a rajtba. Az első futamban határozottan, szinte hibátlanul teljesítette a pályát, amely szerencsére a mínusz 10 fokos időjárásnak köszönhetően nem romlott jelentősen. Zita szenzációs teljesítménnyel a 27. helyen zárta az első futamot, és a mezőnyből a második legmagasabb rajtszámmal jutott be a következő futamba.

A fordításnál 31 síző folytathatta a versenyt, mert az első körben ketten holtversenyben végeztek a 30. helyen. Zita negyedikként rajtolhatott a második menetben, és ugyanolyan kiváló technikával, valamint jó tempóval ment végig, mint az első futamban.

Már biztos volt, hogy pontot szerez, a végső helyezése pedig vetélytársai teljesítményétől függött. Végül a 25. helyet szerezte meg, ezzel 6 világkupa-pontot gyűjtött.

„Nagyon szépen és okosan versenyzett Zita, és ez meg is hozta az eredményt.  A Levi pályát jól ismeri, és ezt ügyesen ki is használta. Az első futamban kiválóan átvitte a tempót a lapos részekről a meredekebbekre és sokat adott hozzá a teljesítményéhez, hogy biztos volt magában. A második menetben még jobban odafigyelt és stabilan ment végig. A felkészülés alatt sok energiát fektettek edzőjével Andrew Keating az óriás-műlesiklás technikájára, és ez általában a szlalomnak is jót tett. Hosszú munka érett ma be, Zita velem kezdte a sízést, és elmondtatom róla, hogy nagyon kitartó és a sí iránt alázatos versenyző. A tisztelete és szeretete a sí iránt példaértékű” - nyilatkozta Vági Zoltán, az alpesi szakág szövetségi kapitánya.


„Gratulálunk Zitának! Az általa elért világkupa-pontszerző hely műlesiklásban a magyar sísport történelmének újabb sikere, melyhez hosszú út vezetett. Zita fantasztikus volt ma és érdemeit nem csökkentve szeretnék azoknak a sportszakembereknek is gratulálni, akik ezen az úton kísérik és kísérték, hiszen ez az eredmény az ő sikeres munkájuk visszaigazolása is. Reméljük, a jövőben további kiváló eredményeknek örülhetünk majd” – nyilatkozta Petrahn Barbara, a Magyar Sí Szövetség főtitkára.

Tóth Zita számára sokat jelent ez az eredmény; bár idén elsősorban az Európa-kupára koncentrál, de a világkupában is rendszeresen rajthoz állhat majd. A mai műlesiklást az amerikai Mikaella Schiffrin nyerte.

 

A Vasas sízője első alkalommal jutott a második futamba, vagyis először szerzett pontokat s világkupában. A magyarok közül legutóbb 2017 decemberében Miklós Editnek sikerült a pontszerzés.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.