Májusban megkezdte munkáját az alpesi sí válogatottal Stark Márton, edző, aki David Fill, vezetőedző munkáját segíti a jövőben. A vele készült interjúban többek között beszélt arról  is, hogyan tervezik a közös munkát az olasz szakemberrel.

- Számodra meglepő vagy borítékolható volt, hogy visszatérsz?

- Nem volt borítékolható, igazából az előző szezonom jól sikerült, bár kicsit csalódott voltam, mivel a holland sízőlány, akivel együtt dolgoztam, nem hozta azokat az eredményeket, amiket terveztünk. Januárban meg is sérült, ami miatt a sízést abba kellett hagynia a versenyidény további részében. Nem volt könnyű, és ott álltam, hogy hol folytassam a munkát. Miklós Edit már korábban is mondta, hogy jöjjek vissza a magyar csapathoz. Közben megkerestek egy másik ajánlattal is, ami vonzónak tűnt, de aztán úgy döntöttem, hogy hazajövök, és a magyar sízőkkel dolgozom tovább. Az elmúlt egy év, különösen a vezetőségben dúló korábbi harc, megtépázta a sísportot, de bízom Editben, és remélem, az ő személye békét hoz, és rendeződnek a dolgok.

- Követted az eredményeket?

- Féltem, hogy több évet visszamegyünk az időben, és nehéz lesz újraépítkezni. A korábbi években elkezdődött szakmai munkában, a lendület talán még nem a régi, de most egy újabb löketet kap a tiroli vezetőedzővel, David Fillel. Őt már ismerem régóta, amikor még Edit mellett dolgoztam a világkupákon, akkor sokszor beszélgettünk, adott néha tanácsot is. Igazából most lesz izgalmas, hogy közösen végezzük az edzői munkát, de szerintem jól együttműködünk majd. Elmondható, hogy a 2002-2003-as, generáció nagyon erős, és a 2001-esekkel kiegészülve egy nagyon jó kis csapatot lehet összehozni.  Bízunk benne, hogy ők is nyitottak lesznek, és mindenki belead apait-anyait. 

- Beszéltetek már az irányokról, koncepciókról, vagy, hogy technikailag hogyan fejlesszetek a sízőkön?

- Ez most következik, igazából szintet akarunk lépni. Eddig az volt a koncepció, hogy beindítottunk programokat, amelyekre be lehetett fizetni, és eljönni. Azt szeretnénk idén elérni, hogy ennek legyenek profibb és szigorúbb keretei. Mi a válogatott sízőkkel foglalkozunk, ami azt is jelenti, hogy kötelezettségeket jelent ez a státust a versenyzők és a szövetség részéről is, mivel a finanszírozásból kiveszi a részét. Viszont a sportolókkal szemben nagyobb lesz az elvárás a hozzáállás vonatkozásában és az elvégzett edzésmunka minőségében, ez egy alapelv, amit David is képvisel. Ő hosszútávon gondolkodik, és egy jól működő rendszer kiépítését tervezi.

- Mik az első lépések?

- Először szeretnénk felmérni, hol tartanak a versenyzők, és kiszűrni, hogy kik alkotják majd a csapatot. A felmérőkre jöhetett bárki, aki a junior korosztályba beletartozik. A májusi edzőtábort ezért szerveztük meg, mely sajnos a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt nem a tervek szerint alakult a szakmai munka, csak szabadsízést tudtunk tartani. Júniusban, júliusban és az augusztusi időszakban az, aki kicsit le van maradva, de látjuk benne a lehetőséget, az megmutathatja, mit tud, és hajthat a válogatottba kerülésért. Augusztus végén hirdetünk fix keretet az ifi válogatottban. Felnőtt korcsoportban két versenyzőnk van, Nagy Bence és Kékesi Márton. Utóbbi a térdműtéte és az azt követő rehabilitáció miatt egyelőre nem tud az edzésmunkában részt venni. Bence csatlakozik hozzánk majd.

- Hogyan történik a munkamegosztás köztetek Daviddal?

- Alapvetően a felkészülési időszakot ketten visszük, David Fill a vezetőedző, kvázi ő az én főnököm, ezért is érdekelt ez a munka, hogy tanulhatok tőle. Mert azt éreztem, hogy vágyom tudásfrissítésre is. Én főleg a lányokat viszem majd, és ő a fiúkat, de lesz olyan, hogy a versenyekre én is kísérek fiúkat, és fordítva is, vagyis, hogy ő utazik a lányokkal. A következő évben a YOG, vagyis az Ifjúsági Olimpiai Játékok lesz fókuszban, amit a svájci Lausanne-ban rendeznek jövő februárban.

- A korábbi években háromszor is megrendeztétek az Ironman felmérőt. Idén is tervezitek a versenyzők szárazfelmérőjét?

- Igen, David is ismeri a tesztet, örült neki, hogy ezt mi is megrendezzük.  Idén is június 15-én lesz, a helyszínt is hamarosan nyilvánosságra hozzuk. Kondiedző bevonását is tervezzük a közös munkába, ugyanis szeretnénk még nagyobb hangsúlyt fektetni az erőnléti oldalra. Aki nem jár edzésre, vagy nem tesz meg mindent, hogy jó erőnléti állapotban legyen, azzal nem tudunk tovább foglalkozni.

- A serdülő csapat kihez kerül?

- Az ő felkészüléseiket Walter Hubmann vezeti a következő szezonban. 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.