Versenynaptár

Május 28-án tölti be 75. életévét Kovács Gedeon, aki a Rozmaring SE síszakosztály vezetőjeként sokat tett és tesz a mai napig azért, hogy a klub továbbra is „virágozzék”. A szülinapos Gedével beszélgettünk.

- Hogyan kezdted a sízést?

- Édesapánk, Kovács László a magyar sísport egyik meghatározó személyisége volt. Barna öcsémmel együtt 2-3 éves korunkban lécre állított minket, és vitt magával mindenhova. Ő a síszövetség főtitkáraként is dolgozott sok éven át, majd a versenybíró bizottság elnöke lett, maga is több évtizeden át bíráskodott, elsősorban az északi szakágban. Tőle kaptunk olyan egyirányú lelki töltést, hogy semmilyen más sportág nem érdekelt bennünket, csak a sí, annak is az alpesi szakága. Barna gyerekkorától céltudatosan készülve a tanári-síszakedzői pályára a Testnevelési Főiskolát végezte el, én pedig, versenyzői pályám utolsó éveiben síedzői diplomát szereztem a TF-en. Az 1970-es évek végén és a 80-as évek elején szerepet vállaltam a magyarországi síoktatás és oktatóképzés beindításában, de amikor a Rozmaring elkezdett virágozni, akkor inkább a versenysportban dolgoztam tovább.

- Milyen történetek fűződnek a versenyzői karrieredhez? Tudnál mesélni egyet?

- Nagyon sok örömteli pillanatot éltünk meg szeretett testvéremmel, Barnával együtt a Budapesti Honvéd síszakosztályának versenyzőiként. Ezek közül is kiemelkedik az, amikor az alpesi sísport egyik emblematikus helyszínére, Kaprunba akartunk eljutni. Akkor még csak 3 évenként volt lehetőség nyugati utazásra, és az egyik ilyen alkalmat arra használtuk fel, hogy kijussunk edzőtáborozni a gleccserre. Válogatott síversenyzőként az utazás során felkerestünk sífelszerelés-gyártó cégeket, amelyektől jutányos áron vásárolhattunk gyári versenyfelszerelést. Ezután felszerelkezve végre megérkeztünk a kapruni gleccserre, hogy edzőtáborozunk néhány napot. Mintha sokat számított volna egy edzőtábor… De hát akkor még az ember el volt varázsolva… Akkoriban a Normafánál és a Mátrában zajlott a magyarországi verseny-sísport, néha, nagy ritkán tátrai edzőtáborokra is sor kerülhetett.  Szóval felmentünk a kapruni pályára, ahol hét ágra sütött a nap, és annyira tele voltunk ezzel az élménnyel, meg a hó és a hegyek látványával, hogy az edzés után nekiálltunk napozni, mert illet volna lebarnulni. Mondanom sem kell olyan szinten leégtünk, hogy hónapokon át gyógyuló égési sebeket szereztünk. De vidámak voltunk és felszabadultak.
Később már meg tudtuk teremteni annak a feltételeit, hogy Ausztriában, akár a gleccsereken havas edzéseket tudjunk végezni. De ez volt az első alkalom, hogy kitekinthettünk a nagyvilágba egy kicsit.

- Hogyan választottál magadnak hivatást?

- Nem tudva, hogy mibe vágok bele, és nem konkrét célokkal a Kertészeti Egyetemre jelentkeztem. Ez racionális döntés volt, mert itt láttam esélyt a felvételre, továbbtanulásra. A kertépítő- tájrendező szakon végeztem. Mint kiderült egy olyan szakmát választottam, ami télen kevesebb munkát ad. Így én bármi nehézség nélkül el tudtam menni fizetés nélküli szabadságra évről-évre, így nem volt akadálya annak, hogy a sísportot teljes erőbedobással vállalhassam.
A diploma megszerzése után 25 évig a Rozmaring Mezőgazdasági Termelőszövetkezet kertépítő cégénél dolgoztam. A Tsz-nek létezett egy sportegyesülete, a Rozmaring SE, amely 1979-ben alakult. Gyorskorcsolya és műkorcsolya szakosztályokat működtettek nagyon eredményesen, olimpikonjaik is voltak. Akkoriban én még javában versenyeztem, viszont kifogytak alólam a sportegyesületek. Így a Rozmaring SE-be kéredzkedtem be, hogy síversenyezhessek a klub neve alatt. Vagyis a sísport gyakorlatilag az én személyem által került az egyesület működési körébe. Később Palkovics Tibor 19-szeres magyar bajnok is erre az útra lépett, mert ő is a Rozmaringban dolgozott, akárcsak én, és versenyzőként az utolsó éveit ő is itt töltötte.
Ami a munkámat illette állandó nyomás alatt álltam, hogy vezető beosztású dolgozóként lépjek be a pártba, én nem nagyon szerettem volna ezt, miután konzervatív családban nőttem fel, és más eszmeiségben nevelkedtem. E probléma kör feloldásának céljából jelentkeztem a Marxista Egyetemre, ahol több szak is működött, évente csak egy tárgy oktatásával. Én az összes létező szakot elvégeztem, amivel a pártosan elkötelezett Tsz-vezetők elismerését meg tudtam szerezni, és évente 21 nap tanulmányi szabadság is járt, amit a síelésre fordíthattam…
Barátaim is leginkább a sísportból jöttek, akkoriban már családot alapítottunk, gyerekeink születtek. Az idő múlásával aktuálissá vált, hogy gyerekeink is megtanuljanak síelni. Ennek okán, ezt tovább gondolva egy versenysport centrikus elképzelés mentén indítottuk el Bajai Andrással, Bartus Miklóssal, testvéremmel, Kovács Barnával és Kovács Tamással a Rozmaring Síiskolát 1983-ban, mintegy négyszáz gyerekkel, akik közül sok kiváló versenyző választódott ki. Munkálkodásunk három pilléren nyugodott: a fizikai felkészítés, a sísport-síversenyzés technikájának magas szintű oktatása mellett legalább ugyanilyen fontosságot tulajdonítottunk a közösség építésnek. Rozmaringosnak lenni igen trendi dolog mind a mai napig. Olyan sikeres évek következtek, hogy mintegy 15 éven keresztül nem igen állt más a dobogóra, csak rozmaringos síző. Uraltuk a magyar alpesi sísportot, nemzetközi szinten is nagy sikerekkel. Barsi Kinga, Kovács Mónika, Litter Ági, Litter Panni és Mórótz Sarolta voltak a legsikeresebb saját nevelésű versenyzőink, akik a korosztályos világversenyeken, a mezőny elején akár dobogón is állhattak 1-3 százalékos idő elmaradással.
Mindig is befogadó egyesület voltunk, éveken át nálunk készülhetett fel szinte a teljes magyar utánpótlás csapat. Rozmaring Baráti Társaság is működik azokkal, akik részesei voltak közös munkánknak, közös sikereinknek.

- Szerényen teszed a dolgodat az egyesület körül, sosem a reflektorfényben végzed mindezt.

- Valóban nem óhajtottam a reflektorfénybe kerülni, ez egy született, genetikus adottság. Én nagyon jól éreztem-érzem magam a bőrömben. Kb. 10 évvel ezelőtt adtam át Nagy Csabának a stafétabotot. Mivel majd’ 40 éves koromig versenyeztem, majd ezt követően csaknem 30 évig edzősködtem, az ízületeim bizony alaposan elkoptak. Az elmúlt 10 évből az első 5 évben még lécre álltam, de az utóbbi 5 évben már saját örömömre nem síelek, mert tönkrementek a térdeim.  Így aztán átalakult a feladatköröm az egyesültnél: a klub adminisztrációs feladatait végzem, és napi működését, rendezvényeit szervezem. Minden ügyintézős kötelezettséget magamra vettem, hogy Csabáék csak a sporttal foglalkozhassanak. De úgy vagyok ezzel, hogy teljesen életszerű az, hogy az ember egy idő után átadja a feladatokat a fiatalabbaknak.

- Van bakancslistád?

- Nincs kifejezett bakancslistám. A sísport mellett elsősorban az unokáimmal foglalkozom. Az egyik 11 éves, a másik 2,5 éves, tehát nagy a korkülönbség. Ők nem fognak együtt sportolni vagy egy társaságba járni, mint mi Barnával, de ettől még jó testvérek lesznek. A Pici is lécre állt már, csúszott is 10-20 métert, azóta mindenkinek dicsekszik, hogy „én már tudok síelni”. Istápolom őket, és elmondhatom, hogy szoros, szeretetteljes családi élet zajlik nálunk. Egy leányunk van, aki maga is utazott nemzetközi síversenyekre, serdülő válogatott volt. Amióta megszülettek az unokáink, próbáljuk a szülőket tehermentesíteni, amennyire csak lehet. Az soha nem fordult meg a fejemben, hogy a gyerekemből vagy az unokáimból profi sí versenyzőt neveljek. Az más életmódot igényel, mint amit, mi és a szülök, elképzelünk nekik. De az biztos, hogy síelni nagyon jól fognak a kicsik is.

A sport egy lélekemelő és akaraterősítő dolog, a versenyzés pedig nagyszerű kihívás. Jó érzéssel tölt el, hogy 75 évesen is tevőleges részese vagyok a Rozmaring sikereinek. Gyermeki lélekkel és lelkesedéssel végzem a feladataimat.

 

Boldog születésnapot Kovács Gedeon!

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.