Miklós Edit és a Das WeltAuto sajtóreggelién alpesi sízőnket egy Audi Q5 gépkocsival is meglepték.
 "Próbálok nem csüggedni. Sokkal egyszerűbb lesz ez a rehabilitációs időszak, már csak azért is, mert tavaly mindkét lábamat műtötték, most csak a jobbat. Rövidebb is lesz a felépülés, mint az előző, de konkrét időpontokat nem beszéltünk meg. Ami biztos, hogy a hat hónapot biztosan kivárjuk a sízéssel". - mondta a sajtóreggelin olimpiai hetedik helyezett alpesi sízőnk.

A balesetet felidézve azt mondta, részben az ő hibája volt, mert nem a helyes testtartásban ért az utolsó előtti kapuhoz. Megjegyezte, sokkal nehezebb lenne feldolgoznia a helyzetet, ha elfordultak volna tőle az újabb sérülés miatt, de erőt ad neki a sok bíztatás és érdeklődés, például a versenyzőtársak 90 százaléka is írt neki.

"Szeretném hangsúlyozni, hogy nem rásérültem a korábbira, ez új sérülés. Mielőtt megtörtént a baj, százszázalékos állapotban voltam. Nem megfelelő testtartással mentem abba a kapuba, és bár furán hangzik, de az is hozzájárult a balesethez, hogy túl erős vagyok, és az izomerő miatt szakadt el a keresztszalag. Nem ott történt a szakadás, ahol meg volt műtve, hanem teljesen másik helyen. Mindenképpen szükségem lesz lelki segítségre. Tavaly azért kellett, hogy újra bízzak magamban, amikor sízek és ne féljek a sérüléstől. Most ezzel már nem lesz gond, mégis nehezebb lesz lelkileg, mivel lemaradok az olimpiáról. Mert azt megtartják, csak nélkülem. Emiatt reggelente még elfog a szomorúság"


"Nyertes csapaton ne változtass" - véli Edit, aki a rehabilitáció kapcsán elárulta, a gyógytorna már elkezdődött, Zakariás Éva gyógytornásszal, aki tavaly is segítette felépülését. Lézeres kezeléssel is segítik a mielőbbi felépülést. Egyelőre 15 kilóval terhelheti a lábát, amely hamarosan harmincra nő, illetve jelenleg 90 fokban hajlíthatja a térdét. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem rásérült az előző térdproblémájára, ugyanis ezúttal más helyen szakadt el a keresztszalagja, éppen ezért nem ért egyet azokkal a véleményekkel, hogy túl korán tért volna vissza, már csak azért sem, mert nem volt fájdalma a versenyzések közben. A kondi edzéseket továbbra is Zakariás Zsolt irányítja. Edittel toábbra foglalkozik Vura Márta sportpszichológus.

"Korom alapján beleférne még a következő téli olimpia, de négy év hosszú idő, így egyelőre nem gondolok rá. Lépésről lépésre szeretnék haladni. Az első lépés az, hogy ismét egészséges legyek és újra tudjak sportolni és síelni" - válaszolt az MTI kérdésére a 29 éves Miklós Edit, aki egy új autót is kapott a szponzorától, a Das Weltautótól. Az autón a következő felirat áll: Számíthat ránk, akinek céljai vannak


"Miklós Edit zászlóvivője a magyar sísportnak. Nem lehet betölteni azt az űrt az olimpián, amit maga mögött hagyott" - jelentette ki Stark Márton szövetségi kapitány, aki elmondta, hogy papíron két női és egy férfi kvótája van Magyarországnak, de mivel csak a 16 éves Hozmann Szonja van a legjobb 500-ban valamely számban, így vélhetően egyedüli nőként képviseli majd a magyar színeket a dél-koreai játékokon. Ehhez azonban meg kell tartania pozícióját a kvalifikációs időszak vasárnapi zárásáig.

A férfiak között hárman vannak versenyben: Samsal Dalibor Nagy Bence vagy Kékesi Márton lesz a résztvevő, a végleges döntést majd a szövetségi elnöksége hozza meg.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.