Trunk Tamás jó formája nem csak a helyezésekben mutatkozott meg, de FIS pontjait is megjavította.

A szezon utolsó FIS szlalom versenyén az olaszországi Suldenben 82 induló közül az 5. helyen végzett Tamás, 6 századdal lemaradva az elit felnőtt dobogóról. A U21 kategóriában azonban a 2. helyezést szerezte meg legjobb 2003-as születésű indulók között. A pontjavítás sem maradt el, 40.49 FIS ponttal teljesített.

 “Nagy önbizalmat ad, hogy az április végi versenyen is jó erőnléttel versenyeztem, köszönet ezért Zakariás Zsoltnak. A tavaszi körülmények között a 14-es rajtszám nem könnyítette meg a dolgom, de ennek így kellett lennie, nagyon elégedett vagyok, és köszönet a WRA-nak, hogy egy ilyen sikeres nappal zárhattuk a szlalom szezonomat.” – mondta Trunk Tamás.

De ezzel még nem ért véget a sikersorozat. Óriás-műlesiklásban 31-es rajtszammal az 5. lett, és 44.26 pontot ért. Az első futamban 20. helyen várta a folytatást, és a második menetben összehozott egy Bestzeit-ot, ami az 5. helyet jelentette számára.

„Ez a mai 44.26-os pontom azt jelenti, hogy a technikai számok átlagában átvettem a vezetést, így az óriásműlesiklás és szlalom átlagában a legjobb felnőtt magyar férfi versenyző lettem. Mindezzel az óriás eredménnyel az U21-ben bronzérmet szereztem, a kiemelten erős olasz és nemzetközi mezőnyben!” - összegzett Tamás.

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.