Mindig túllépett az akadályokon, legyen az például a kvóta megszerzése vagy a térdműtéte utáni rehabilitáció. A legnehezebb pillanatokban is a cél lebegett előtte, hogy kijusson az olimpiára. Pónya Sára sífutásban versenyez majd Pekingben. Az utazás előtt összegezte, milyen kihívásokkal birkózott meg, és hogy kik állnak a sikerei mögött. 

- Hogyan fogadtad, amikor kiderült, hogy ott leszel az olimpián?

Természetesen mérhetetlen boldogságot éreztem, egy nehéz út sikeres befejezésével. Az elmúlt pár hónapban rengeteg olyan helyzetet hozott elém az élet, amikor még én is elbizonytalanodtam abban, hogy sikerülni fog az olimpiai kijutás. Tisztán emlékszem ezekre a pillanatokra, amikor úgy gondoltam, esélytelen, hogy sikerüljön. De mindig túlléptem valahogy ezeken az akadályokon, és a cél lebegett a szemem előtt. Ezek a gondolatok futottak át a fejemen, amikor megtudtam, hogy mehetek az olimpiára. És sikerült, megcsináltam, ott leszek. 

- Mi jelentette a legnagyobb kihívást az idáig vezető úton?

A 4 hónappal ezelőtti térdműtétem, mert akkor még nem volt meg az egyéni kvalifikációm az olimpiára. Szeptember közepén történt a műtét, majd az ezt követő időszak jelentette számomra a legnagyobb kihívást, főképp mentálisan. Bizonytalan volt minden, nem tudtuk mire számíthatunk a térdemmel kapcsolatban. A műtét után egyből elkezdtük a rehabilitációt, azonban nagyon szorított bennünket az idő. Mikor a többiek már javában a felkészülés időszak vége felé jártak, gleccser táborokba síztek, én még otthon mankóztam 4 héten keresztül. Mikor pedig már ők versenyeztek, én még csak az állóképességemet próbáltam felhozni a sí ergométeren/Párosbot gépen, ekkor még ülve, mivel nem terhelhettem térdemet. Ezzel egy időben az izomzatomat szintén minden erőfeszítésünkkel próbáltuk visszaépíteni, amit a sok fekvés miatt elveszítettem. Miután elhagyhattam a mankót elkezdtem járni egy speciális vízi-erősítő edzésre, ahol a térdem tehermentesítve volt, mégis edzettem az állóképességemet, illetve az erőnlétemet. Minden nap úton voltam valamilyen kezelésre, gyógytornára, erősítő edzésre vagy éppen vízi-erősítésre. Rendszeresen napi 3-4 különböző helyre jártam. Mivel nagyrészt a kezemet használtam edzéseken, főleg a Párosbot gépen/ergométeren, a túlzott terhelés miatt gyulladás kezdett kialakulni mindkét könyökömben. Ez volt az a pillanat amikor én is teljesen elvesztettem a hitemet abban, hogy ez az olimpia nekem még összejöhet. Szerencsémre csak olyan emberek vesznek körül, akik maximálisan támogatnak, mindig a legjobbat hozzák ki belőlem, és ugyanolyan szívügyüknek tekintik az én problémáimat, mintha a sajátjuk volna. Így folytattuk a rehabilitációt, ezúttal már a könyökömet is. Szépen lassan kezdett javulni minden. December 7-én álltam előszőr síre szeptember helyett. Ezután szépen lassan lépésről lépésre kezdtem fejlődni, majd december 28-án tudtam előszőr egy jót teljesíteni versenyen, ami a vártnál sokkal jobban sikerült. Szerencsére nagyon gyorsan vissza tudtam szerezni az alap formámat.

- Mit vársz leginkább az olimpiai ottléted alatt?

Igazából mindent! Elsősorban a versenyzést, a 10km-es versenyt, továbbá a hangulatot, hogy felfedezhessem, ezt a számomra ismeretlen közeget, környéket, persze már amennyire a vírus engedi.

- Melyek azok az edzők, szakemberek, akik a sikereid mögött állnak, és miben segítettek leginkább?

Rengeteg csodás ember munkája van ebben az eredményben. A családomat említeném meg előszőr, mindig és mindenben mellettem álltak és támogatnak, egész sportpályafutásom során. Kétéves korom óta foglalkozott velem édesapám, aki alpesi síre és a sport szeretetére nevelt. A sí mellett 10 évesen elkezdtem síkvízi kajakozni, az állóképességemet és kitartásomat Párkányi Lívinek és Köles Istvánnak köszönhetem.

12 éves koromban ismerkedtem meg a sífutással és 16 évesen végleg a biatlon és a sífutás mellett döntöttem. Jelenlegi válogatott edzőm Szőcs Emőke munkája hihetetlen számomra. Emberi tulajdonságai, és kitartása minden téren példaértékű. Évek óta több ember munkáját végzi el egy személyben. Köszönöm, amit tőle kaptam és amit értem tesz.

Végezetül a 2021 szeptemberi térdműtétem utáni időszakban, rengeteg egészségügyi szakember összehangolt munkája van. Ezúton szeretném megköszönni a szakértelmüket, segítségüket.: Dr. Tállay Andrásnak, Prof. Dr. Szabó Istvánnak, Dr. Aschenbrenner Lászlónak, Benkovics Editnek- Dávid Akadémia, Pribélyi Péternek-Aquawallgym Training System, Ruskó Noéminek, Csáki Enikőnek, Dr. Fromhercz Adrianának és a Szent Kozma és Damján Rehabilitációs szakkorház fizikoterápiás, vízi és gyógytornász részleg dolgozóinak, valamint az esztergomi Medhotel dolgozóinak: Halmai Tamásnak, Pécskai Ritának, Víg Tamásnak, Schulhoff Enikőnek, Holdampf Sándornap, Győri Attilának a manuálterápiás, gyógytorna és fizikoterápiás kezeléseket. Sportpszichológusomnak Szabó Nikolettnek, aki 2015- óta segíti a mindennapjaimat. A Magyar Sí Szövetségnek nagy köszönet, hogy ebben a bizonytalan időszakban is bizalmat szavazott nekem! A Honvéd Zalka SE-re is mindenben számíthattam, illetve egyesületi edzőmtől, Gál Ágotától szintén minden támogatást megkaptam. Sokszor ennyi ember munkájának köszönhető egyetlen sportoló sikere, eredménye. Ezt fontosnak tartottam elmondani és ezúton is szeretném mindenkinek még egyszer megköszönni!

- Milyen szerepléssel lennél elégedett?

A formám jelenleg körülbelül 80%-os. A sérülés az elmúlt másfél évben lekorlátozta a sportteljesítményemet, és nem tudtam az eredeti edzéstervet követni. Abban az esetben, ha nem sérültem volna le, nem igényelt volna ennyi erőfeszítést kijutni az olimpiára. Ennek tudatában tűzöm ki céljaimat is Pekinggel kapcsolatban. Jelenleg a térdem még mindig nem tökéletes, de ha úgy érek be a célba, hogy a térdem nem hátráltatott, a technikám jó volt, és maximálisan kitudtam futni magamat, én már azzal elégedett leszek. Természetesen helyezésben nem várok csodát, azonban a jelenlegi helyzetemet tekintve, ezeknek a céloknak az elérését is sikerként élném meg.