Műlesiklásban a férfiaknak kvalifikációs versenyt rendeztek az alpesi sí vébén, ahol a 112 induló között négy sízőnknek is szoríthattunk szombaton. A rendkívül meredek pályán többen is kiestek. Az első futamot a magyar versenyzők közül Trunk Tamás kezdte 40-es rajtszámmal, és bár épp az ő startja előtt sokáig állt a verseny, de sikerült jól teljesítenie a pályát, és a 22. helyen várta a folytatást.

Utána következett Úry Bálint, aki a második időmérő előtt kiesett, csakúgy, mint Nagy Bence.

Majd a sérüléséből visszatérő Kékesi Márton vágott neki a pályának, és a 28. helyre csúszott be.

A második futamban Kékesi Márton jól elkapta a fonalat, és sikerült több helyet is előre lépnie, és a 22. helyen továbbjutott.
Trunk Tamás is  célba ért, és sokáig szoríthattunk, hogy a legjobb 25 közé ő is bekerüljön, és továbbfusson a döntőbe, de ő végül a 27. lett.

 A Cortina d'Ampezzo-i alpesi sívilágbajnokság utolsó döntőjében, a férfi műlesiklásban tehát Kékesi Mártonnak szoríthatunk. Hajrá!

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.