Bereczki Brigittát választotta a Magyar Sí Szövetség elnöksége az északi szakág új vezetőjének. A sportszakember, aki a nemzetközi biatlon sportban közismert és elismert sportolóként, valamint edzőként, a 90-es évek végén szövetségi kapitányként is dolgozott, majd 2012-től 2 éven át az utánpótlás igazgatói posztot töltötte be. Most újra visszatért szeretett sportágához. Vele beszélgettünk.

 Mi motivált, hogy elfogadd a felkérést?

A felkérés után kértem néhány nap gondolkodási időt, aztán úgy döntöttem, hogy belevágok. Mindig is szerettem a kihívásokat, az pedig különösen inspirál, ha a szeretett sportágamban tudok segíteni. Volt válogatott sportolóként, olimpikonként, edzőként és sportvezetőként a sport különböző szegmenseiben szereztem a tapasztalatokat az elmúlt több, mint 40 évben, illetve jelenleg is a sport területén, a diáksportban tevékenykedem.

Mi a pontos feladatköröd?

A Magyar Sí Szövetség Északi Szakágához jelenleg 3 sportág: a biatlon, a sífutás és a síugrás tartozik. Ezeknek a sportágaknak a teljes hazai és nemzetközi versenyrendszerét, a klubszinten is zajló működését, a teljes infrastruktúráját, a tömegsportban rejlő lehetőségeit, és a Sí Szövetséghez kapcsolódó feladatait kell átlátnom.

Mik a céljaid?

Alapvető célként tűztem ki a csapatban való munkát, együttműködést, az átláthatóságot, a számonkérhetőséget és a megfelelő kommunikációt egymás között. Nem titkolt szándékom elérni azt, hogy az Északi- és Alpesi Szakág együtt, egymás mellett dolgozva, a saját szakágában már jól bevált gyakorlatokat, módszereket, stratégiákat, jó ötleteket megossza egymással. Az Elnökség és a főtitkár munkáját is mindenképpen segíteni szeretném, „nyílt lapokkal játszva”, vagyis a szakág helyzetét, jövőbeni terveit, őszintén eléjük tárni.

Mikor vágsz neki a feladatoknak?

A munkát elkezdtük, így szűk 1 hónap alatt, a többi között elkészültek külön-külön, a Síugró Felnőtt Válogatott, a Biatlon Felnőtt Válogatott, a Sífutó Felnőtt Válogatott, a Síugró Utánpótlás Válogatott és a Sífutó-Biatlon Utánpótlás Válogatott szakmai tervei, programjai a 2020/21-es szezonra, a hozzájuk tartozó költségtervekkel együtt.
Nem állunk meg, hosszútávú terveket, stratégiákat is szeretnénk kidolgozni, rengeteg területen elkél a segítség és a beavatkozás.
Pozitív szemlélettel, az élsportból hozott maximalizmussal, és nagy adag lelkesedéssel vágtam bele a munkába. A kollégák fantasztikusan segítőkészek, a csapat adott, szóval Hajrá Mi!

Honnan indult nálad a sísport szeretete?

Sportiskolába jártam Salgótarjánban, és ötödikes koromban sportágat kellett választani. Én szívesen mentem volna szertornázni, illetve focizni, de ilyen egyesületek akkor még nem működtek a városban. Ekkor ajánlotta a testnevelő tanárom a sífutást, mert úgy látta, hogy nekem jól megy a hosszú távú futás. Így kezdtem el 10 évesen a rendszeres sífutó edzéseket. Az első téli szezonban azonban megbüntettek, és sokáig nem járhattam edzésre, mert a sífutó- helyett, többször a lesikló pályára mentem csúszkálni, természetesen sífutó síléccel. Később, mikor versenyezni kezdtem, ennek nagy hasznát vettem, mert a többiekkel ellentétben én alig vártam a meredek lejtőket, ahol őrült tempóban siklottam lefelé. A többiek hóekéztek, én meg jól meglöktem magam a tetején. Az első sikereimet is inkább ennek a technikai többletnek köszönhettem, mint a fizikai felkészültségemnek. A motiváció tehát megvolt, így maradtam sífutó, a sok lemorzsolódó klubtársam mellett. A biatlonnal csak 15 évesen kezdtem foglalkozni úgy, hogy akkor még a női biatlon nem létezett. A fiúk edzője biztatott bennünket, hiszen velünk kiegészítve tudott a klubunk fiú csapatot (2 fiú, 2 lány- az egyik én voltam) kiállítani a Magyar Bajnokságon. Így aztán nemcsak lány, illetve női kategóriában van sok-sok magyar bajnoki címem, de fiú kategóriában is. Nemzetközi szinten is több eredményemre büszke vagyok, így például a sírollerben elért két hegyi Európa Bajnoki címemre, melyekből az egyiket Budapesten szereztem.

Melyik volt a legkedvesebb élményed a versenyzésben?

A legemlékezetesebb számomra az a 30 km-es síroller verseny, amelyet Olaszországban rendeztek, és az ellenfelek között volt az akkori olasz sztár, Guidina Dal Sasso (5X-ös Marcialonga győztes, világbajnoki 7-ik, illetve olimpiai 10-ik helyezett). A több mint 1 órás verseny során fej-fej mellett haladtunk végig a pályán, és az utolsó 50 méteren sikerült lehajráznom. Biatlonban nemzetközi szinten 17 évesen versenyeztem először, mindjárt az első női világbajnokságon 24-ik lettem a 10 km-es egyéni számban. Ezt követte 10 élsportolói év, amelyek során számos biatlon Világ Kupán, világbajnokságon, illetve két téli olimpián (1992- Albertville, 1994- Lillehammer) vettem részt. A női biatlon ezalatt óriásit fejlődött, így a kezdeti 40-50 fős Világ Kupa indulói létszám, a 80-as évek végére 100-110-re duzzadt. Ebben a mezőnyben jó formaidőzítés esetén sokszor sikerült az első harmadban végeznem (30-40 hely között). Legjobb eredményem a '91-es hochfilzeni Világ Kupán született, ott 28-ik lettem a 7,5 km-es sprint versenyen (ma Világ Kupa pontot érő hely). Természetesen a sikerek mellett kudarcaim is születtek, amiket ugyanúgy felvállalok. Az olimpiai szerepléseim sajnos nem úgy sikerültek, ahogy azt elvárták, elvártam magamtól. Nagyon nehezen dolgoztam fel, évek kellettek, mire kielemezve a kudarcok okát, rendet raktam a lelkemben. Ma már a sportéletem ezen részét is szépnek ítélem.

Mivel foglalkoztál a versenyzői pályafutásod után?

Matek-tesi szakos tanárként folytattam a tanítványaim felkészítését az érettségire, felvételire matematikából, mialatt én is képeztem magam, így mindkét tárgyból egyetemi végzettséget szereztem. A sísporttól elszakadni nem tudtam (nem is akartam), de a sífutó-biatlon oldalról átkacsintottam az alpesi felé, és elvégeztem a Síoktatók Magyarországi Szövetsége Nemzetközi Síoktatói tanfolyamát. Bekapcsolódtam az ISE (Iskolai Síoktatók Egyesülete) és az SMSZ munkájába, tanári továbbképzéseken előadóként, oktatóként tevékenykedtem. A rekreáció szakos főiskolai hallgatók sífutó táborának programját vezettem, majd visszatértem egy rövid időre a biatlon sporthoz. Szövetségi kapitányként segítettem a válogatott felkészülését a 1998-as naganói téli olimpiára. Ezt követően a Műszaki Egyetem testnevelője voltam, majd a 2000-es évek elejétől egy kalandos, minden szempontból tapasztalatdús 7 év következett, hiszen Szingapúrban egy 3000 fős (!!) nemzetközi iskolában tanítottam, hétvégenként pedig az ottani, - kis túlzással „Snow City”-nek nevezett-, fedett sípályán oktattam az alpesi sízés alapjait. 2008-ban költöztünk haza végleg, azóta hosszabb-rövidebb időszakokra a Magyar Sí Szövetség munkájába többször bekapcsolódtam. 2014 óta a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület titkáraként, illetve több szakmai bizottság tagjaként a Magyar Diáksport Szövetség munkáját segítem. Bár pedagógusi hivatásomat, a tanítást egy végleges hangszalag probléma miatt fel kellett adnom, szerencsére gyerekekhez, kollégákhoz, iskolához kapcsolódó közegben maradtam. Északi Szakágvezetőként a sísport is jelen lesz a mindennapjaimban, szóval így kerek az én életem.

A Brigiről készült kép Salgótarjánban készült, a Sportcsarnok Dicsőségfalánál, ahol a nógrádi olimpikonok nevei, köztük az övé, olvashatóak a márványtáblán. Salgótarjánban töltötte gyermekkora egy részét, beleérte az általános iskolai és gimnáziumi éveket is.