Nagyszerűen szerepelt a szezon első nemzetközi megmérettetésén Kővári Gerda. A magyar U14-es alpesi síválogatott tagja a litvániai Snow Arenában rendezett fedett pályás Balti Cup nemzetközi verseny U14-s kategóriában három versenyszámban állt rajthoz, és mindháromban kiemelkedő eredményt ért el: 
Profi-Slalom: 4. hely
Szlalom: 2. hely
Parallel Szlalom: 1. hely

A parallel szlalom döntőjében a FreeRide Club sízője magabiztosan utasította maga mögé a lett Marta Sembergát, ezzel megszerezve a verseny aranyérmét.

Ez a remek szezonkezdet jól mutatja Gerda felkészültségét és versenyérettségét, valamint biztató előjel a további nemzetközi megmérettetésekre nézve. Eredményei a magyar alpesi sí utánpótlás fejlődését is jelzik, hiszen a fiatal versenyzők egyre magabiztosabban állják meg a helyüket a nemzetközi mezőnyben.

„Gerda nagyon tudatosan dolgozott az elmúlt hónapokban, és ennek most beérett a gyümölcse. A litvániai fedett pályás versenyek jó lehetőséget adtak a szezon eleji formatesztelésre, és ő minden számban stabil, magabiztos sízést mutatott. Külön öröm, hogy a Parallel Szlalomban győzni tudott, mert ez a versenyszám kifejezetten éles helyzetekben méri a versenyzők koncentrációját és reakcióképességét is.” — nyilatkozta Székely Zoltán, Kővári Gerda edzője. 

Gratulálunk Gerdának és edzőinek a kiváló teljesítményhez, és sok sikert kívánunk a szezon folytatásához!

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.