A 2026-os Téli Olimpián Val di Fiemme lesz a sífutás helyszíne, ahol ma a Tour de Ski 20 kilométeres sialon versenyszámát rendezték. Kónya Ádám sikerrel teljesítette a távot, és ezzel a vasárnap is versenyezhet a legendás zárószakaszon, melynek végén az Alpe Cermis lesiklópályát kell „megmászni”.

„Nagyon örülök, hogy eljutottam az utolsó szakaszig a Tour-on. Nem úgy utaztunk ki Toblachba (az első helyszínre), hogy ez benne lehet a pakliban. Mikor az ősszel terveztük a szezont Ádámmal és Emőkével, akkor nem is kértünk szállást január elseje után. De tessék, január negyedike van, kint vagyunk Val di Fiemmében, ahol jövőre rendezik az olimpiát és holnap futok a záró napon az Alpe Cermisre. A szezon összes vilagkupáján és annak összes számában elindultam eddig. Elég nagy terhelés ez, tartottam is tőle, hogyan fogom bírni. A világkupákon hétvégéről, hétvégére sikerült javulni, ennek is köszönhető, hogy most itt vagyok. Holnap még lesz egy nagy mászás, ugyanis a verseny vége 3 km felfelé egy alpesi pályán. A holnapi nap még nincs a zsákban, de ha sikerül, akkor első magyarként leszek ott fent. Aztán kell egy nagyot pihenni” – nyilatkozta Kónya Ádám.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.