A dél-koreai ifjúsági olimpián remekül helytállt Szeghalmi Fanni és Tymcyna Dóra. Világversenyre freestyle szakágban először sikerült két női sízőnek  kvalifikálnia magát. 

Korábban két alkalommal indult YOG-on SX-ben versenyzőnk: Nagy Bence 2016-ban a csoportkörben 6 pontot, Hoque Isbat 2020-ban 8 pontot gyűjtött. Az idei YOG-on Tymcyna Dóra (22. helyezés) 9 pontot szerzett, annak ellenére, hogy az utolsó heatben sérülés miatt már nem tudott rajthoz állni, Szeghalmi Fanni (10. helyezés) 16 pontja éppen elég lett volna az elődöntőbe jutáshoz, az egymás elleni eredmény miatt szorult csak ki. 

Hazatérve az ifjúsági olimpiáról Fanni és edzője, Székely Zoltán több médiumban is szerepelt az utóbbi napokban. Egyebek mellett elmondták, hogy a szezon további részében a pontjavítás van a fókuszban, hogy a világkupa sorozatba kvalifikálhassa magát, és ha ott a legjobb 30-ban tud végezni, akkor biztos helye van a téli olimpiára utazó csapatban.

A sajtómegjelenésekből:

Hír Tv Napindító

Petőfi TV - Nézzünk szét!  34:30-tó

Petőfi Rádió – Kultúrfitnesz

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.