Kékestetőn tartotta éves közgyűlését és nemzetközi partnertalálkozóját a Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter. Az eseményen szövetségünk főtitkára, Petrahn Barbara és elnökünk, dr. Fürstner József is jelen volt.

A közgyűlés utáni partnertalálkozó fő témája a hazai négyévszakos hegyvidéki- és síturisztika megerősítésének kérdései, illetve a szlovák-magyar hegyvidéki partnerkapcsolatok kiszélesítésnek lehetőségei voltak. Dr. Fürstner József a Magyar Sí Szövetség elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy síszövetség a versenysport mellett nagyobb hangsúlyt szeretnének adni a szabadidős síelés számára, hiszen a több mint félmillió hazai síelő egy igen erős bázist adhat, akár a versenysport számára is.

A kékestetői közgyűlés és partnertalálkozó másnapján a tagok egy része Galyatetőre látogatott, ahol Dr. Fürstner József a Magyar Sí Szövetség elnökének vezetésével, a sífutók képviselőivel közösen megtekintették a sífutó- és biatlonpályát. Az elnök közös gondolkodásra ösztönözte a megjelenteket a későbbi fejlesztési lehetőségek kérdésében.

A teljes cikk elolvasható a klaszter honlapján.

Az EGER TV beszámolója itt megtekinthető.

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.