Magyarországon mintegy nyolcszázezer ember él valamilyen fogyatékossággal. Számukra is számos sportolási lehetőség adatik meg. A para-sísportban is jeleskedik egy fiatalember, Dumity Richárd, aki élete első paralimpiáján bizonyított tavaly. 

„Fogyatékosnak lenni, nem jelenti azt, vesztesnek lenni” – ez a szlogenje a Magyar Parasport napjának, melyet hagyományosan február 22-én, szerdán rendeznek meg. Idén az esemény nagykövete két klasszis vívónk, a többszörös paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna és a világbajnok kardozó Szatmári András.

A Magyar Paralimpiai Bizottság - amely a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének szakmai támogatásával rendezi meg az eseményeket - idén is meghirdeti a Lélekmozgató Programot. Ebben az óvodások, általános és középiskolások testnevelés órán kipróbálhatják az ajánlott sportjátékokat, vagy osztályfőnöki óra keretében érzékenytő programon vehetnek részt.

A Bizottság idén is megszervezi nemzetközi konferenciáját "CSR for parasport" címmel. A nap az elhunyt paralimpiai bajnokok tiszteletére szervezett koszorúzási ünnepséggel indul majd az Olimpia Parkban.

A sísportokban eddig is több fogyatékkal élő síző képviselte a magyar színeket paralimpián, és más para-világeseményeken. Legutóbb egyetlen magyarként Dumity Richárd alpesi síző vett részt a pekingi paralimpián tavaly. Ricsi az első versenyén remekül helyt állt: óriás-műlesiklásban a harmincadik helyen végzett, műlesiklásban a 16. lett. A sísport összehoz, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az ép és egészséges sízők együtt is művelhetik. Az épek sokszor a parasportolókkal egy versenyen küzdenek a jó eredményért. Évekkel ezelőtt a látássérült Balogh Zsolt ép vezetőjével együtt indult el paralimpián.

 Az Országgyűlés 2017 végén egyhangúlag határozott arról, hogy minden évben február 22-e a Magyar Parasport Napja, amelyre idén így már hatodszor kerülhet sor. A dátum választása szimbolikus: 1970. február 22-én alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja.

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.