Az idei szezon fő eseménye sífutóink számára a felnőtt világbajnokság lesz Planicában. A Kónya Ádám- Lágler Kristóf alkotta csapat idén kiegészült egy taggal, Laczkó Viviennel.

Kónya Bálint, szövetségi kapitány beszámolója a szezonkezdésről és a tervekről:

November 16-án érkeztünk meg Livignoba. A régióban itt szokták leghamarabb megcsinálni a sífutó pályát. A szezon elején rengeteg nemzet jön ide edzőtáborozni, és az első versenyeket is a közelben szokták rendezni. Az idei felkészülés során volt már alkalmunk hóra menni pár napot: októberben a planicai hóalagútban edzett egy szűk hetet a csapat, illetve Ádámot még szeptemberben meghívta az olasz válogatott oberhofi edzőtáborukba, ahol szintén hóalagútban volt az edzések nagy része. Ennek köszönhetően idén a szokásosnál gyorsabban ment a hóra való átállás.

Ami viszont Livignoban még kuriózum, hogy 1800 méter felett van a pálya, így a magaslati tényezőkkel igenis számolni kell. Tavaly túl bátran kezdtünk, ami az első 3 versenyhétre rányomta a bélyegét. Most kicsit óvatosabbak vagyunk. Ugyan több az edzéssel töltött óraszám (heti 20-21 óra), de alacsonyabb a magas intenzitású edzések aránya. A cél az, hogy amikor lemegyünk 1000-1200 méter köré versenyezni, akkor a magaslati hatás egy pluszt jelentsen.

A főverseny a felnőtt világbajnokság lesz Planicában, a formaidőzítést ehhez igazítjuk. Addig persze jó pár FIS versenyen indul a csapat, amik között lesznek világkupa állomások is. Bizonyos mennyiségben oda is könnyítenünk kell.

Idénre a csapat plusz egy fővel bővült Laczkó Vivien személyével. Vivien pár év kihagyás után tavaly állt vissza újra az edzésekbe, és azóta szépen fejlődik. Szorgalmasan készül, és ha a szorgalma kitart, akkor hamarosan neki is sikerülni fog felzárkóznia a nemzetközi mezőnyhöz.

Eddig sajnos nincs olyan szerencsénk az időjárással, mint tavaly. A szezon eleji versenyek nagyrészét lemondták, elhalasztották, vagy áthelyezték a hóhiány miatt. Még csak december eleje van, a február végén kezdődő világbajnokságig lesz még elég lehetőség versenyezni.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.